Hallgatnak a baloldali megmondóemberek az agyonvert kárpátaljai magyar ügyéről

Beck Zoltán, Puzsér Róbert, Bod Péter Ákos, Iványi Gábor, Jeszenszky Géza, valamint Pottyondy Edina és Szél Bernadett is az aláírók között volt.

„Nem mindegy hogy milyen minőségű és összetételű ellenzék áll szemben a kormánnyal önkormányzati szinten sem” – fogalmazott.
A Momentum Mozgalom vasárnap Budapesten tartotta tisztújító küldöttgyűlését. Az elnöki pozícióba visszatért Donáth Anna beszédet mondott a gyűlésen.
Az Index tudósításából kiderült, hogy a pártelnökké választott Donáth Anna elmondta, nehéz hónapok elé néznek, majd világossá tette, hogy nem állna a színpadon, ha nem tudná, hogy a Momentum nem lenne megingathatatlanul erős hittel rendelkező közösség.
„Sokszor sokan megkérdezik, mitől momentumos a momentumos? Teljesen egyértelműen van egy dolog, ami megkérdőjelezhetetlen: a szabadság iránti elképesztő elkötelezettségünk, vágyunk, hitünk” – fogalmazott Donáth Anna.
Donáth Anna szerint az ő politikai közösségük az, akik nem tesznek különbséget ember és ember között, ők azok, akik hisznek az emberi méltóság mindenek feletti tiszteletben tartásában.
Donáth elmondta, hogy a pozíció nem jelent neki semmit, „ez egy eszköz számomra, eszköz minden momentumos számra, hogy kiállhassunk azok mellett, akiknek az emberi méltóságába beletipornak, akiknek a szabadságát megkérdőjelezik”. Elmondta, hogy az ő politikai közösségük szembeszáll azokkal, akik mások felett uralkodni akarnak, és fellép mindenfajta korrupció ellen.
A politikus szerint a mai Magyarországon sokan szorongásban élnek, mert egymás szabadságának tisztelete helyett az erő imádata került a középpontba, „demokrácia helyett tekintélyelvűség, nyitottság helyett bezárkózás, elfogadás helyett intolerancia, a környezet védelme helyett jóléti sovinizmus”.
Donáth Anna a Fidesszel kapcsolatban elmondta, hogy ma a fideszesek azok, akik leginkább szembe fordultak Bibó életművével, és egy populista jobboldali politikai közösség lettek, hozzátette: „óceánnyi távolságra vannak attól, amit Bibó valaha gondolt”. Donáth szerint
a Fidesz „nem egyszerűen a liberális értékekkel fordult szembe, hanem elárulta azokat, akiknek a képviseletére szerződtek”.
A Momentum EP-képviselője azt is elmondta, hogy a gyűlölködésre és a félelemre épülő populizmus globális kihívás jelenleg, ugyanis a populisták gyűlöletből építenek hatalmat.
A nyári választásokkal kapcsolatban elmondta: „Alig több mint négy hónap múlva EP-válaszátok lesznek, szögezzük le, ezen a választáson nem a kormány leváltásáról fogunk dönteni, de ezen a választáson dől el az is, hogy képesek leszünk-e az EP-ben korlátozni a kormány túlhatalmát. A nemzeti parlament szerepe egyre inkább formális, uniós eszközökkel lehet egyensúlyt teremteni. Ezért nem mindegy, hogy kik kapnak bizalmat Magyarország képviseletére,
ezért szeretnénk folytatni azt a munkát, amit eddig is csináltunk”.
Ezt követően leszögezte, hogy az a céljuk, hogy „amíg korrupt kormány van, az európai forrásoknak közvetlenül kell megtalálniuk azokat, akiknek ez a pénz jár”, és szeretnék a digitális átállás előmozdítását is segíteni. Ezt követően az akkumulátorgyárak kérdésére is rátért. Elmondta, hogy az akkumulátorgyárak jelentette veszélytől is uniós eszközökkel lehet megvédeni a magyar embereket.
Donáth Anna az ellenzéki együttműködéssel kapcsolatban így fogalmazott: „Nem mindegy hogy milyen minőségű és összetételű ellenzék áll szemben a kormánnyal önkormányzati szinten sem. Arra kérjük a felhatalmazást, hogy megszervezhessük a NER leváltására alkalmas, legalkalmasabb ellenzéket. Nem bízhatjuk ezt a feladatot a 2010 előtti világ árnyaira”.
Nyitókép: Facebook